- Most mi a retkes picsát követtem el?! - ordította a szemembe.
Egy hang sem jött ki a torkomon. Csak ültem a fürdőszobában a földön és bőgtem. Igen, két órája nem csináltam egyebet, csak ordítottam és bömböltem.
- Válaszolj már az istenért!! - torkaszakadtából üvöltött, az erei kidagadtak a nyakán. - Mi a francért teszed ezt velem? HE?!
- Myung... MyungDae... - próbáltam hozzá beszélni, de a hangom folyamatosan elcsuklott.
MyungDae vett egy nagy levegőt és szaggatottan fújta ki. Letérdelt a földre, velem szemben és mélyen a szemembe nézett. A könnyek még mindig patakokban folytak az arcomon és csak szipogtam, mint egy kislány.
- Miért akarod azt, hogy vége legyen a barátságunknak? - kérdezte halkan.
A "barátság" szóra zokogásban törtem ki. Fájt, hogy azt mondta, csak barátság van köztünk... Pedig tudta, már bevallottam neki, hogy én ezt többnek érzem és nagyon szeretem... Bár szóval nem mondta ki, hogy ő nem így érez irántam, de az utóbbi pár napban csak bántott. Minden szavával, amit képtelen vagyok tovább elviselni. Ezért is akarom, hogy vége legyen. Nem kínzom magam tovább.
- Kérlek mondd el... - ismételte ezt a mondatot ma már sokadszorra - HwaYoung... Kérlek...
Végül erőt vettem magamon és kimondtam.
- MyungDae, én belefáradtam... - mondtam és letöröltem a könnyeket az arcomról - Nem tudok tovább azzal a tudattal létezni melletted, hogy tudom, már nincs remény. Sosem fogsz úgy nézni rám, mint én rád, és már meguntam, hogy minden este álomba sírom magam miattad. Aztán reggel úgy kell tennem, mintha semmi sem történne... Nekem ez nem kell - a mondókám végére már ordítottam és a szemeim újra megteltek könnyekkel.
MyungDae megszorította a karomat és felsegített. Hirtelen magához szorított.
- Kérlek ne érj hozzám - löktem el magamtól - Annyira fáj, hogy sosem lehetünk együtt...
Szipogva hátat fordítottam neki és a szobám felé indultam. Magamra zártam az ajtót és kinyitottam az ablakomat. Miközben MyungDae folyamatosan verte az ajtót és könyörgött, hogy engedjem be, én bedobáltam a legfontosabb cuccaimat egy bőröndbe. Aztán lassan kiléptem az egyik lábammal a tetőre, majd a másikkal.
- Szeretlek... - mondtam, majd becsaptam az ablakot.
Még láttam, ahogy MyungDae betöri az ajtómat. Gyorsan lemásztam a földre és rohanni kezdtem a legközelebbi buszmegálló felé. Közben folyamatosan sírtam és üvöltöttem. Konkrétan lesz*rtam, hogy rajtam kívül még vagy húsz ember várakozott... Pár perc múlva egy busz gördült be a megállóba. Én álltam a sor végén. Valaki megragadta a vállamat.
- Kérlek ne... - hallottam MyungDae hangját magam mögül.
- De... Én ezt nem bírom tovább... - motyogtam és megfordultam.
Gyönyörű barna szemei könnybe lábadtak a szavaim hallatán.
- És mi van, ha én az elejétől fogva többet éreztem, csak nem mertem elmondani neked? - kérdezte komoran - Mert így van...
- Nem hiszem el neked... Csak azt akarod, hogy ne menjek el.
- HwaYoung... Hinned kell nekem. Nem emlékszel? Legjobb barátok voltunk...
- Tessék. Már megint kimondtad. Hogy is érezhetnél többet, amikor mindig csak a barátodnak hívsz engem? - megfordultam és felszálltam a buszra.
Miután megvettem a jegyet, az ablakon át láttam, ahogy MyungDae sírva rogyott le a földre. Akkor döbbentem rá, hogy én is ugyanolyan elutasító voltam most, mint ő velem. Tudom, hogy nekem milyen rosszul esett. És emlékszem, hogy olyankor azt kívántam, hogy öleljen át... Akkor volt a legnagyobb szükségem rá...
*MyungDae*
Elrontottam... Mindent... Most itt hagy... Jogosan... Gyáva voltam. Már rég el kellett volna mondanom neki, hogy mit érzek.
- Oppa... - hallottam ekkor azt a vékony, szomorú hangot, amitől már régóta kiráz a hideg. Nem akartam hinni a fülemnek. Aztán két hideg kéz ölelt át. Éreztem HwaYoung leheletét a nyakamon. - MyungDae, sajnálom. Nem foglak itt hagyni. Vállalom a mindennapos sírást és szenvedést, mert szeretlek.
- Semmi szükség a sírásra, HwaYoung - megfordultam és magamhoz szorítottam. Éreztem, ahogy a könnyei átáztatják a pulcsimat. Felálltam, mert nem akartam hogy a havas földön ülve HwaYoung felfázzon - Miért nem akarod elhinni nekem, hogy többre tartalak, mint egy barátot? Gondolkozz... Máshogy bánok veled mint a többiekkel, mert te vagy a hercegnőm. És belehalnék, ha itt hagynál.
*HwaYoung*
És akkor MyungDae megcsókolt. És már egyáltalán nem haragudtam rá...
Ott, azon a decemberi napon jöttem rá, hogy az emberek sokat hibáznak, minden ok nélkül bántják a másikat és van, hogy összetörik egymás szívét. De létezik olyan ember, aki soha nem okoz fájdalmat? Nem. Ezért kell megtanulnunk megbocsátani. És kitartani. És bízni. És kockáztatni. Mert sosem tudjuk meg mi lett volna, ha, hogyha meg sem próbáljuk.
